Nem könnyíti meg a jövő iskolájáról való elmélkedést, hogy még azt sem nagyon tudni, kikből lesznek majd az  "újiskola" első tanulói. Bátran rávághatjuk persze, hogy az Alfa generációsok, vagyis a ma általánosan elfogadott generációs felosztás szerint a 2010 után születettek, beleértve a ma megszületőket is. 

Mindazonáltal vannak azért kisérletek az Alfa generáció leírására. Mutatóba néhány: egy pszichológiai megközelítésű, egy kutatói vélemény, továbbá egy, a pedagógia alapjaira építő, amolyan "félhivatalos".

Érdekes meghallgatni továbbá az MCC sajátos megközelítésű podcastját a témában, ami talán többet árul el a szervezetről, mint magukról az alfásokról, megerősítve némiképp azt a személyes meggyőződésemet, hogy az ott /is/ keletkezett ideológiamorzsákból készül a jövő oktatási kánonja.

Sokkal okosabbnak azért ezek után sem érzem magam. Nagyjából annyit tanultam meg, hogy az Alfa generáció olyan mint az előző csoport, a  2000 és 2010 között született Z, csak még sokkal "olyanabb".

A Z generáció megértésére és titkainak megfejtésére ugyanakkor egy teljes iparág jött létre, értelmezésekkel, magyarázatokkal, tanácsadással.  Az üzlet persze itt is üzlet, az elemzések színvonala igencsak vegyes: gyakran keverednek például a generációs tulajdonságok közé szülői minták /szerintem az anyagi dolgok fontossága, a "kaparj kurta, neked is jut"-mentalitás, a "csak te számítasz", a járd a saját utad" bölcsessége már az Y, de talán kicsit az X generációra is jellemző volt/.  Az öndefiníciós lázadás - a Z-nél inkább csak "lázadás" - pedig talán életkori sajátosság. Az én generációm azzal pukkasztott polgárt, hogy a fiúk hosszú hajat növesztettek, kortársaim téglával koptatták a nagybácsitól kapott vagy az Ecserin méregdrágán vett eredeti farmernadrágot, nagyanyáik forró nadrágot hordtak,  ők haspólót, köldökpiercinget és gyárilag szétvagdosott farmert. Nincs ezzel szerintem semmi baj.

De milyenek is ezek a tizenévesek? Mondják, és tanári tapasztalataim részben meg is erősítik, hogy a digitális világban élnek, szórakozás- és élményközpontúak, ugyanakkor egocentrikusak, gyakran magányosak és szorongók /ne feledjük, ez még mindig a COVID-árvák korosztálya/. A figyelmük szórt, 5-10 percig képesek fókuszálni, koncentrálni. Egy megjegyzés: mindig összevont szemöldökkel olvasom a generációkutatók jótanácsát, hogy az igazán korszerű tanár  figyel arra, hogy az órán 10 percenként új impulzusok érjék a gyerekeket, máskülönben unatkozni kezdenek.

Arra, hogy ezt mennyire nem kellene doktriner módon, névértéken kezelni, egy személyes példa: pár éve az angolérettségin az egyik tanítványom - aki bár nem volt kiemelkedő tudású, előzetesen  egy jó négyesre kalibráltam - az írásbelin majdnem betlizett. Az utolsó feladatnál, a fogalmazásnál alig érte el a ketteshez szükséges százalékot. A szóbeli előtt összefutottunk, kérdezem, hát ez mi volt? "Tanár Úr! Teljesen kikészültem a végére. Ültem a dolgozat fölött, potyogtak a könnyeim és egyszerűen semmi nem jutott eszembe."  Azóta figyelek rá, hogy időnként ajánlatos tanárként nagyon korszerűtlennek, 20. századinak is lennem. Ha nem készítem fel őket akár többórás próbadolgozatokkal a nagyon hagyományos, 3-4 óra időtartamú érettségire, akkor úgy járhatnak, mint azok a sportolók, akik elindulnak a maratonon úgy, hogy előtte 1500 méter volt a leghosszabb táv, amit lefutottak.

Vannak azután részben az életkorból, részben a generáció értékvilágából fakadó olyan jellemzők, amelyeket tanárként nap mint nap látok, a kutatók azonban mintha kevesebb szót pazarolnának ezekre. Ilyen a folyamatos versenyhelyzet tudata, ebből fakadóan a menőség, sikeresség, vagy legalább annak a látszata. A homokos tengerparti Facebook-háttérképnek tulajdonított fontosságot persze otthonról is hozhatják, viszont annyi agyonmanipulált, szétfilterezett profilképet sehol nem találni, mint ennél a korosztálynál. Azoknál az idősebb, már jogosítvánnyal és gyakran saját autóval rendelkező diákoknál pedig jellemzően sokkal nagyobb ázsiója van egy luxusmárka húszéves pédányának /"Nekem BMW-m van!"/, mint egy középkategóriás új autónak.

Ennél is fontosabb tapasztalat, hogy számukra tipikusan csak az azonnal, instant módon hasznosítható ismereteknek, tudásnak van becsülete, főként, ha az rögtön forintosítható is. A pénz - társadalmi helyzettől, háttértől függetlenül - nagyon fontos a számukra, többségük személyes tapasztalatom alapján a felsőbb évfolyamokon dolgozik, mint erre egy nemrég készült kutatás is rámutatott.

Minden más, műveltség, háttérismeret fölösleges, bár nem feltétlenül elvetendő. Valahogy úgy vannak vele, mint egy régimódi, furcsa hobbival..."nekem ugyan eszembe nem jutna szalvétát gyűjteni, de gyűjtse, aki akarja". Egyszer a saját példámon keresztül megpróbáltam megvilágítani a háttérismeretek, a nem azonnal hasznosítható műveltségelemek értékét. Elmondtam, annak, hogy az egyetemen latint kellett tanulnom két éven keresztül nem az a haszna, hogy ha a 6-os villamoson odajön Catullus, akkor el tudjam mondani neki, hogy hol kell leszállni a Westendhez, hanem az, hogy a sok latin jövevényszó miatt az angollal is könnyebben boldogultam-boldogulok. Megértették, elfogadták, de, hogy ettől nem változott meg a gondolkodásmódjuk, abban biztos vagyok.