A török oktatást és iskolarendszert nem szokták példaként - se jó, se rossz példaként -  emlegetni. A PISA-mérések összesített rangsorában általában Magyarország mögött szerepel /a 2022-es adatok szerint a magyarok a 28., Törökország pedig a 36. helyen végzett, viszont megelőzte mások mellett Máltát, Szlovákiát, Izlandot, Romániát és Bulgáriát, hogy csak néhány európai versenytársat említsek/. Az ország földrajzilag és kulturálisan is Európa és Ázsia határmezsgyéjén található, a lakosság több, mint 95 százaléka muszlim, az állam azonban világi berendezkedésű. Törökországban rengeteg a gyerek /a 80 milliós ország lakosságának fele 28 év alatti/, és a gyerekeket, ahogy láttam, különleges odafigyelés veszi körül. Nem lényeges, de talán jellemző: bármerre járva - repülőtéren, vasútállomáson -  a többnyelvű hivatalos tájékoztatás felvezetását "Ladies and gentlemen!" mindig kiegészítette a "Dear children!"-megszólítás.

A Fekete-tenger parján fekvő Gerze nevű kisváros, amolyan üdülőváros középiskolájába érkezve azonnal feltűnt  - Magyarországról érkezve hogyne tűnt volna fel! - az a nyitottsággal vegyes általános tisztelet, amivel a diákok viszonyulnak a tanárok iránt. Az otthonról hozott respekt  - egy, korábban Németországban is dolgozó némettanár magyarázata szerint -Törökországban kötelező norma a gyerekeknél. Szemtelenséget, visszaszólást, de még grimaszolást sem láttam soha. Ez persze kulturális örökség, hagyomány is abban az országban, ahol általában is hihetetlenül - legalábbis innét nézve hihetetlenül - nagy tisztelet övezi a "tanítót". Csak egy apró adalék: vendéglátóink elmondták, náluk a tanárkollégák, ahogy mi is megszoktuk,  a keresztnevükön szólítják egymást, viszont a megszólításhoz hozzáteszik a tanár szót, mintha nálunk valaki mondjuk "Marika tanárnőként" vagy "Sándor tanár úrként" emlegetné a másikat.

Ez idáig elég tradicionálisan hangzik, bár itthoni konzervatívjainknak aligha jelentene könnyű feladatot a társadalmi közhangulat és szemléletmód ilyen irányú megváltoztatása. Már ha egyáltalán mostanság igyekeznének ilyesmire törekedni, mert azt hiszem, jelenleg rövidtávú politikai megfontolásból kényelmesebb és célszerűbb a társadalmi megosztottságot, a pedagógusok elutasításának állapotát fenntartaniuk.

De vissza Törökországba, ahol jócskán keverednek a hagyományos, továbbá a mi fogalmaink szerinti progresszív elemek. Csak felsorolásszerűen:

 - A török iskola nagyon erős központi állami irányítás alatt áll, a beiskolázás körzetesített, a frissen végzett pedagógusok pedig szintén körzeti alapon pályáznak állásokra.

 - Minden általános tantervű iskola teljesen egységes tanterv, sőt nagyjából tanmenet szerint tanul, azonos tananyagcsomag használatával. Ez tankönyvet, digitális tananyagot - hangot, képet - , tanári kézikönyvet tartalmaz, sőt ajánlást arra vonatkozóan is, hogy egy adott időszakban, mondjuk szeptember végén hol "érdemes" tartani az anyaggal. Ehhez képest tapasztaltam némi rugalmasságot is: egy németórába simán belefért egy 10 perces Kahoot!-feladat /a gyerekek kimentek a tanári asztalnál lévő falitartóba berakott mobiljaikhoz, felvették, majd a feladat elvégzése után még az órán vissza is vitték - az egész maximum összesen kb. 3-4 percet vett el a nyelvórából/.

- Az évközi értékelés nagyon ritka, viszont a tanév végén minden évfolyamon minden tantárgyból záróvizsga van. A hagyományos osztályozás jó pár éve megszűnt, az értékelés pontszámmal történik. Ugyancsak pontozzák a nagyjából a mi érettséginknek megfelelő középiskolai záróvizsgát is, amely egyébként a következő évben ismételhető és javítható. Az itt szerzett eredmény számít a továbbtanulásnál, de néhány munkakör betöltésénél is. Láttam olyan marketinges állás hirdetését, ahol a feltételek között szerepelt a minimálisan elérendő vizsgapontszám.

- A török iskola - a magyarhoz képest legalábbis, ahol alapvető szocializációs készségek fejlesztése az egyik legfőbb feladat -  sokkal inkább a tanításra, tudásátadásra, mint a "nevelésre" igyekszik fókuszálni. A gyerekek bármely évfolyamon dönthetnek úgy, hogy online teljesítik a követelményeket, s az ilyen kérelmeket a jelek szerint általában kedvezően bírálja el az intézmény. Ez amolyan home-schoolingot jelent. Az ezt választó gyerekek nem járnak be napi rendszerességgel,  hanem előre egyeztetett időpontban konzultációkon vesznek részt. Ez persze leginkább a felsőbb évfolyamokon népszerű: a kilencedikes "gólyák" angolóráján tele volt az osztályterem, a 11. évfolyamon viszont öten-hatan "lézengtek" az osztályban.  A követelmények egyébként azonosak, a digitális oktatásban részt vevőkre az év végi vizsgakötelezettség természetesen ugyanúgy vonatkozik. A előírt konzultációk száma változó:  az évfolyamtól és a diák egyéni tanulmányi eredményétől függ.

- Egyéni tanrend alapján tanulhatnak a szakképzősök is.  /A szakképzésről, mármint a magyar szakképzésről a jövőben részletesebben is tervezek írni./ Az ottani rendszer kicsit talán hasonlatos a hajdanvolt magyar TISZK-szisztémához, amennyiben nagy,körzetenként létrehozott tanműhelykomplexumokban készülhetnek a diákok a szakmai vizsgákra. Hatalmas épületekben szaktantermek sora áll napokig üresen, a szakmai konzultációra érkezőket várva. Itt egyébként délutánonként felnőttoktatás is folyik, mégpedig az alapoktól: látogatásunk idején például egy teremben ránézésre úgy 70 év körül járó fejkendős "néni" ismerkedett a betűvetéssel. Ezekben a központokban amúgy minden van: tankonyha, asztalosüzem, képzőművészeti stúdió, de a jövő buszvezetőinek felkészítését szolgáló szimulátor is.

                                                                                                                          Képzőművészeti óra                  Saját fotó

  A szállodaiparba készülőknek pedig egy teljes  - a nagyközönség számára nyitott - tanszálloda áll a rendelkezésére, recepcióval és saját étteremmel, ahol tanári felügyelet mellett diákrecepciósok, diákszakácsok és diákpincérek várják az igazi vendégeket.

                                                                                                                                         Sinop: tanszálloda       Saját fotó

  - Ami számomra a legrokonszenvesebb, és sok szempontból követhető, sőt követendő gyakorlat volt a gerzei középiskolában, az az, hogy milyen sok "valóságelemet" sikerül beépíteniük az oktatásba. Volt projektfeladat biológiából, amikor az emberi agy felépítését kellett bármi módon bemutatni vagy ábrázolni. Láttunk kartonból elkészített faliújságszerű táblát, volt aki 3D modellt készített gipszből, de olyan projektmunkát is, amikor a diák vászonszatyorra textilfestékkel dolgozott. Az iskola udvarán egy kisebb, elkülönített részen fóliasátor állt,  itt az osztályok - szintén biológiaóra keretében - saját növényeiket termeszthették, gondozhatták.

Ottjártunkkor tartották egyébként az évente megrendezett iskolai társasjátéknapot és iskolai mancalabajnokságot. Ez tanítás nélküli munkanap volt, a folyosóra kirakott hosszú asztal mentén 15-20 pár játszhatott egyszerre. Mindenki játszott mindenkivel, s az összesített eredmény alapján viselhette a győztes egy évig az iskola  bajnoka címet. Aki pedig éppen nem került sorra a mancalánál, az a különböző termekben másféle társasjátékokkal játszhatott.

                                                                                                                   Társasjátéknap  a középiskolában    Saját fotó

És hogy mit hoztam haza erről a villámlátogatásról? Módszertani ötleteket, követendő jó gyakorlatokat, általában pedig derűt, optimizmust, hitet. Hitet abban, hogy a magamban mégiscsak felvilágosult abszolútizmusként jellemzett török oktatásban  - és talán más országokéban is - megfér egymás mellett a tradíció és a konzervatívizmus a gyermekközpontú kreativitással.

#exkatedra

#sulivíziók