"Ti egy állami Waldorf-iskola vagytok!" - ezt egy-két éve egy ismert színművész mondta az iskolám igazgatójának, miután egy színész kollégájával meghívásra hozzánk látogatott, hogy egy drogprevenciós célú mini színdarabot adjon elő a diákjainknak. És persze megismerkedett a sulival, megnézett mindent az iskolamúzeumtól a táncosok próbatermén át az udvari szabadtéri tantermekig, színpadig, továbbá az akkor legújabb büszkeségünket, egy leselejtezett BKV-buszt, amely már turisztikai szaktanteremként funkcionált.

A fenti dicséretet persze nem betű szerint kellett érteni, hiszen a vendég valójában nem szakmai értelemben utalt a Rudolf Steiner-féle Waldorf-pedagógiára, inkább a humánus, gyerekbarát iskolát gondolta így jellemezni. De miért ne lehetne minden iskola legalább ebben az értelemben "waldorfos"? Hiszen bő egy hónapja megjelent egy - sokadik - írás a finn iskoláról 14 ok, amiért jó lehet finn iskolásnak lenni címmel, és a 14-ből legalább 10 dolog - vagy nagyon hasonló másik tíz -  találékonysággal és jószándékkal az iskolák felében-harmadában simán megvalósítható. Tudok iskolát, ahol a tanév végén sátrazós, ottalvós bulit tartanak kerti bográcsozással az iskolaudvaron, de olyat is, hogy aki akar, éjszakai gyalogtúrán vehet részt, természetesen tanári felügyelettel és irányítással.

                                                                                        Erdei iskola Ravazdon           Forrás: rakoczicsorna.hu

Mindez egyáltalán nem független a legutóbbi bejegyzésemben tárgyalt,  és szerintem nagyjából elkerülhetetlen MI-térhódítástól, ráadásul a héten még fel is izzott a téma az idei fizikai Nobel-díj miatt. A posztban vázolt tízéves előrejelzésem - hogy tudniillik a tanítás-tudásátadás folyamatát majdnem teljesen át kell engedni az MI-nek - a most megjelent cikkek tükrében inkább óvatos, mint merész jóslatnak tűnik. Mindezt persze csak a technikai fejlődés oldaláról nézve, az MI tömegesedése azért felvet energetikai, üzleti  kérdéseket is, meg olyanokat, hogy az iskolai oktatásba beszivárgó mesterséges intelligencia mondjuk mennyire fogja továbbzilálni-szaggatni az iskolarendszereket /félek, nagyon/.

De hol marad hely az igazi tanároknak az iskolában? Szerintem legfőképp a nevelés, a szocializáció oldalán, amiről majd egy másik bejegyzésben gondolnék elmélkedni. De van feladat, teendő a szűkebben értelmezett oktatás térfelén is, annak dacára, hogy -  technikailag -  a tudásátadás, gyakoroltatás területén  az MI szerintem jobb lesz.

A gép eleve képes személyre szabni a tanítást, hatékonyabb, hiszen jobban "ismeri" a diákokat. Persze, nem ismeri, de a digitális szokásaikból kiindulva jobban tud alkalmazkodni az életritmusukhoz, érdeklődésükhöz, tanulási és egyéb beidegződéseikhez. Módszertanilag - virtuális térben - verhetetlen, hiszen minden appot, trükköt, megoldást ismer, többet, mint bárki, aki ma a digitális oktatás szakértőjének nevezhető. Főként emiatt gondolom egyébként, hogy hosszabb távon nem túl ígéretes reformlépés "a vadállat háziasítása", vagyis, ha módszertani - és kizárólag módszertani - térbe helyezzük a digitalizációt és MI-t. /Ne felejtsük, a fogságban tartott tigrisek néha felfalják a gondozójukat./

Amikor a tanultak valós alkalmazására, illetve az értékelésre kerül a sor, azt hiszem, akkor kell belépniük a hús-vér pedagógusoknak. Ez az ő terepük, szerintem némi rákészülés után ezen a ponton simán verik az MI-t, legalábbis azt, amit a magam részéről "kinézek belőle". Itt értékelődik fel az emberi tényező, a valóság megismertetésében, életszerű projektekben /drámapedagógiában, erdei iskolákban, játékokban, vitaversenyekben, sportban, társasjátékbajnokságokban, fotó-, videó- és rajzklubokban, iskolarádióban, iskolaújságban stb./ testet öltő feladatok. 

És tartsuk magunknál, ne engedjük át a gépnek az értékelést, amikor fontossá válik az élő beszéd, a szóbeliség, amikor gesztusoknak, mozdulatoknak, hangszínnek szerepe lesz, nem is beszélve olyan fogalmakról, mint méltányosság, jóindulat, szigor stb. Tisztában vagyok vele, hogy ezen a területen mennyi lenne a tennivaló az elkövetkező években: alternatív értékelési módokat kellene kitalálni és bevezetni. Én szívesen venném, ha fellazulna az ötfokozatú skálán történő osztályozás dogmája, és nem csak azért, mert ennek a merevsége is az MI-értékelés irányába hat. /Tudom, az osztályozás az oktatás egyik alaphagyománya....de azt is tudom, hogy a tradíciókra hivatkozás mindig elegáns keretet teremt ahhoz, hogy ne csináljunk semmit./  Valljuk be, a gépi értékelés nagyon is kedves lehet a szaktanárnak már ma is: a beállított feladatokat a program kiosztja, kijavítja, értékeli. 

A mechanikus értékelés kényelmes. Biztos nem leszek népszerű, ha angoltanárként viszont azt mondom, hogy a javítókulcsok elsődlegessége fölött kezd eljárni az idő. Persze, tudom: egy-egy középszintű érettségi dolgozat kijavítását jelentősen lerövidíti a javítókulcs - nevezhetjük akár gépi javításnak is - , ráadásul a felelősség jókora részét leveszi a javító tanárok válláról. És hát ki akarna többet dolgozni, ha kevesebbet is lehet? De könyörgöm, az élő idegen nyelv attól élő, hogy kommunikációt tanítunk. Szerintem értesse meg magát a gyerek, ez a cél - legalábbis középszinten.

És akkor még nem is beszéltem a nyelvhelyességi szabályok bizonytalan körvonalairól. Hol a határ az "így kell mondani" és a "mondják úgy is" között? Elfogadható-e, ha egy érettségi íráskészség feladatnál a baráti levélben - stílusban a szöveghez illeszkedően - egy diák leírja, hogy 'ain't got no money /sőt, dough/', "nincs pénzem'. Ez most helyes vagy nem? Egyfelől nem, hiszen éveken át tanítjuk, hogy ne használjanak kettős tagadást, hogy angolra ne fordítsuk tükörben mondjuk azt, hogy "nincs itt senki". Másfelől meg anyanyelvi angol beszélők - szerintem - milliói használják az ilyen kettős tagadásos formákat.

 Egy éve az interneten komoly, minőségi amerikai  napilap honlapján futottam bele a 'winningest' szóba, abban az értelemben, hogy valaki "a legtöbb győzelmet arató". Aztán nem sokra rá jött a "goodest" azaz a "legjobb" szó például házikedvencek dicséretekor. Rákerestem. A goodest szót a magyar online szótárak nem ismerik, az Oxford szintén nem, az Urban dictionary viszont amolyan túlzófokként definiálja. A ChatGPT volt a legjobb, "hozott ajándékot, meg nem is". Idézem:

A "goodest" angol szó nem helyes, mivel a "good" (jó) melléknév középfoka "better" (jobb), a felsőfoka pedig "best" (legjobb). A "goodest" tehát nem létező forma, de informális vagy humoros kontextusban néha használják, hogy valaki vagy valami rendkívül "jó" legyen. Ha valaki mégis használja a "goodest" szót, akkor általában a "legjobb" vagy "legkedvesebb" értelemben gondol rá, de ez nyelvtanilag helytelen.

Kösz.