Nem és nem és nem. A Facebook népe és az úgynevezett demokratikus sajtó még a múlt héten sem tudott leszállni a mobilkorlátozás döglött lováról. Pedig már egy ideje tudni lehet, hogy ebből a progresszív és modern oktatás szószólói nem tudnak jól kijönni. A Nézőpont kutatását még talán le lehetett söpörni, de egy új - a Népszava megbízásából készült - Publicus-felmérésre azért csak nem lehet mondani, hogy Fidesz-propaganda...  Fogadjuk el: a többség, mégha úgymond "szűk többség" is, nem vevő az unalomig ismert érvekre. " A válaszadók 40-41 százaléka szerint a digitális kultúra iskolai oktatása, a gyerekek felkészítése az internet veszélyeire, valamint az okoseszközök értelmes iskolai használata jelenthetne segítséget. De 45 százaléknyian úgy vélik, a szülőket is fel kellene készíteni az okostelefonok és az internet veszélyeire."

                                                                                                                   Finn kisiskolások mobilmentes foglalkozása       Forrás: qubit.hu

Nézzük egyenként:

- A digitális kultúra oktatása létezik, legalábbis van ilyen tantárgy. Ha rossz a tartalma, akkor át kell alakítani, de alternatív tantárgyi követelmények megfogalmazását, bevallom, sehol nem láttam még, csak a jámbor óhajt.

- Nehezen tudom elképzelni, hogy az internet veszélyeire tanárok, tanórai keretek között hatékonyan fel tudják hívni a figyelmet. Ha most az álhírekre gondolunk, annak a kiszűrése - legyenek erre okosabbnál okosabb alkalmazások - szinte reménytelen feladat. Főképp talán azért, mert az álhírek többsége nem teljesen légből kapott - bár vannak ilyenek is szép számmal -, hanem valós hírek torzításai, csúsztatások, elhallgatások. Ezt kiszűrni pedig sok forrás összevetésével, időigényesen lehet. Hány Z generációs tinédzser fog egy csomó időt eltölteni hírböngészéssel?  Azok amúgy, akikről generációkutatók, tanárok hada kórusban állítja, szerintem nem minden alap nélkül, hogy ezeket a  tizenéveseket negyedórákra lehet csak lekötni. 

 - Az okoseszközök értelmes iskolai használata szép dolog, de ne legyenek illúzióink: a gyerekek nem tőlünk, tanároktól, hanem egymástól tanulják a mobilozást. Egymástól lesik el a legújabb játékokat, egymástól tanulnak játékstratégiát, a közösségi média használatának módjára is egymást okítják - és persze, közben "értelmes és hasznos" dolgokat /is/ tanulnak, videó- és hangszerkesztést például, továbbá az AI  - legfőképpen a cheatsheetek - használatát.  És ugye nem gondoljuk komolyan, hogy ezekkel a dolgokkal versenyezni tudnak az oktatóprogramok, hogy akár a sokszor negyedórás kahootozás, redmentázás vagy a TED-eden összeállított feladat - ez nagyon ügyes dolog amúgy, ajánlom mindenkinek - majd önmagában jó irányban tartja a "telefonozást"? Ennek reális  esélyeiről nemrég egy budapesti sztártanár és a digitális eszközök iskolai alkalmazásának egyik "arca",  Nádori Gergely adott interjút. Az általa elmondottak pedig magukért beszélnek. "Legyen érdekes az iskola! - mondá bölcsen. Legyen.

Tényleg nem szándékom a modern oktatás, a progresszió hazai képviselőit ekézni, megtettem ezt korábban, például itt. Nem izgat a dühödt-sértett aktuálpolitizálásuk, az unalomig ismert és szerintem fölösleges akciózásaik. Az viszont zavar, hogy a progresszív iskola hívei mintha kizárólag oktatásmódszertani keretek között, a "jó gyakorlatok" szintjén gondolkodnának az iskola jövőjéről. Odáig még érteni vélem a dolgot, hogy ebbe a csoportba leginkább /innovatív/ pedagógusok tartoznak, akiknek mégiscsak fontosabb a következő tanóra menete, mint az elméletieskedő vizionálás, de a kutatók, oktatáspolitikai szakemberek is a jó gyakorlatok logikáján haladnak, átütő erejű megoldásokkal nem nagyon kényeztetnek el. Ha pedig kifő valami a boszorkánykonyhákban, az jó eséllyel ott is marad, nem kerül ki a publikum elé.

Egy példa: megítélésem szerint az elmúlt évek egyik legjelentősebb innovációja a hozzáadott érték modelljei alapján Nahalka István tanulmánya, amelyben a hozzáadott pedagógiai érték kiszámításával átírta a nagy népszerűségnek örvendő középiskolai rangsorokat. Kellett volna még fejleszteni talán, aztán "forradalmi újításként" jó reklámmal eladni a közvéleménynek. Annak a közvéleménynek, amelynek a jelentős része imád mindenféle, különböző szempontok alapján készített rangsort: a legélhetőbb városokét, egyetemekét, filmekét. És hát ki ne szeretné látni, hogy mely iskolák tudnák kihozni a legtöbbet a gyerekből...?

Az események nem ezt igazolták: a tíz évvel ezelőtti kisérleti módszer nemhogy nem robbant be a köztudatba, hanem szép lassan a feledés homályába merül. 

Azért hadd mondjak pozitívat, előremutatót is a koncepcióalkotás ügyében. Mostanában mintha megmoccant volna valami: nem sok, de talán a semminél több. Az utóbbi időben egyre gyakrabban olvasok tudományos igényű kritikát a konzervativizmusról és konzervatív iskoláról, hol például szigorúan elméleti alapon, hol pedig - mint a már korábban hivatkozott Húsvéti levél -  indulatos-gyakorlatiasabb közelítésben. Reménykedem, hátha kinő majd ezekből valami, már csak azért is mert itt-ott felütik a fejüket rendszerszintű jó gyakorlatok is /ezeket próbálom majd Alter címszó alatt a Facebookon csokorba szedni/.

De ugorjunk vissza a modern és innovatív iskola közhelyszerű és kissé doktriner értelmezéséhez. A minta unalmasan egyszerű: nézzük meg, mit mondanak a guruk a Z generációról, válogassunk a jellemzők között, tehát például toljuk előtérbe azt, hogy a tizenévesek milyen rövid ideig képesek csak egy dologra koncentrálni, aztán próbáljuk meg az órán is  kiszolgálni az állandó változás és változatosság igényét. Kész is a képlet:  Innováció = digitális alkalmazások a tanórán / minél több, annál jobb/.  És erre a módszertani dogmára szépen lassan ráépült egy iparág, szakmányban készülnek az iskolai alkalmazások, kialakult az innovatív tanárok élcsapata, és néhányan, fizetős oldalak fenntartásával, továbbképzés-szervezéssel még némi pénzt is tudnak ebből csinálni.

Felbukkant ugyanakkor valami, amit - úgy látom - egyelőre a konzervatív oldal sem tud hová tenni.  Az oktatásügyi közbeszédbe viszont behozta a miniszterelnök politikai igazgatója a már hivatkozott Index-interjúval. A dologról valójában nem tudunk semmit, de ezt a semmit elegáns magabiztossággal, a tudós emberek komolyságával próbáljuk eladni. Az oktatáselmélet "túloldalán" lévők viszont, úgy látom, még nem tartanak itt: ők a régi recept szerint megpróbálják ezt a jelenséget is az oktatásmódszertan karámjába terelni/. A ciklon még nem ért ide, csak az előszele csapott meg, de tudjuk, hogy jön, sőt már lassanként ismerősként emlegetjük, hiszen neve is van: mesterséges intelligencia.

#sulivíziók

#exkatedra